HTML doboz

Elérhetőség

flogo.jpgat-sign-paper-clip-extralarge.jpg

Beyoncé - 'BEYONCÉ': Megjelent az új album!

2013.12.13. 14:55 :: Elit

Erre lehet mondani, hogy semmiből jött...

Beyoncé ötödik stúdiólemeze ma hajnalban jelent meg, kizárólag az iTunes áruházból vásárolható meg. BEYONCÉ 14 új dalt és 17 videoklipet tartalmaz, melyeket New York-ban, Párizsban, Sydney-ben és Rio de Janeiro-ban forgattak. Fizikai CD-k gyártása csak ma kezdődött, boltokba pedig december 20-a körül kerül majd.

20131013_bey.jpg
"Csak a zenét látom, de az több annál, amit hallok. Amikor valamihez nagyon kötődök, azonnal látok valamit, ami szorosan fűződik egy érzelemhez, gyerekkori emlékhez, életről alkotott gondolatokhoz, álmaimhoz és a fantáziámhoz. Ezek mind végül a zenéhez csatlakoznak." - meséli Beyoncé a "vizuális" album ötletéről.

"Nem akartam úgy megjelentetni zenét, ahogy eddig tettem. Az már unalmas volt. Így viszont úgy érzem, hogy közvetlenül a rajongóimhoz tudok szólni. Nem akartam, hogy akárki megmondhassa, mikor is jön ki az új album. Úgy terveztem, hogy mikor készen áll minden, tőlem kapják meg egyenesen a rajongók a lemezt."

BEYONCÉ dalain, és videoklipjein olyan művészek dolgoztak mint JAY Z, Timbaland, Justin Timberlake, Pharrell Williams, Drake, The Dream, Sia, Ryan Tedder, Miguel, Frank Ocean, Hit Boy, Ammo, Boots, Detail, Jake Nava, Hype Williams, Terry Richardson, Melina Matsoukas, Jonas Akerlund, Ricky Saiz, Pierre Debusschere, @lilinternet, Noah "40" Shebib, Francesco Carrozzini, Caroline Polachek, Ed Burke, Bill Kirstein és Todd Tourso.

Billboard információ szerint a hivatalos első kislemezeket, mivel kettő is lesz, jövő héten fogják bejelenteni. Addig is az albumot kizárólag egyben lehet megvásárolni, dalok külön-külön szintén december 20-án fognak megjelenni.

Hivatalos tracklista:

  1. Pretty Hurts
  2. Haunted
  3. Drunk in Love (Featuring JAY Z)
  4. Blow/Cherry
  5. No Angel
  6. Yoncé/Partition
  7. Jealous
  8. Rocket
  9. Mine (Featuring Drake)
  10. XO
  11. ***Flawless (Featuring/ Chimamanda Ngozi Adichie) 
  12. Superpower (Featuring Frank Ocean)
  13. Heaven 
  14. Blue (Featuring Blue Ivy)

DVD (Beyoncé Youtube oldalán mindegyikbe bele lehet tekinteni)

  1. Pretty Hurts (rendezte Melina Matsoukas)
  2. Ghost (rendezte Pierre Debusschere)
  3. Haunted (rendezte Jonas Akerlund)
  4. Drunk in Love (rendezte Hype Williams)
  5. Blow (rendezte Hype Williams)
  6. No Angel (rendezte @lilinternet)
  7. Yoncé (rendezte Ricky Saiz)
  8. Partition (rendezte Jake Nava)
  9. Jealous (rendezte Beyoncé, Francesco Carrozzini & Todd Tourso)
  10. Rocket (rendezte Beyoncé, Ed Burke & Bill Kirstein)
  11. Mine (rendezte Pierre Debusschere)
  12. XO (rendezte Terry Richardson)
  13. ***Flawless (rendezte Jake Nava)
  14. Superpower (rendezte Jonas Akerlund)
  15. Heaven (rendezte Beyoncé & Todd Tourso)
  16. Blue (rendezte Beyoncé, Ed Burke & Bill Kirstein)
  17. Bónusz videó – Grown Woman (rendezte Jake Nava)

Szólj hozzá!

Címkék: zene Beyoncé

A bejegyzés trackback címe:

https://elitcimlap.blog.hu/api/trackback/id/tr355689719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása